Véleményvezérek – Mama Hotel 2021.03.12.

Valóban nehéz elhagyni a mamahotelt? Miért tűnik úgy, hogy a mostani fiatalok sokkal később repülnek ki a fészekből, mint az elődeik? 🤔 Vendégeink Rábaközi Andrea ex-topmodell, LOLA énekes, televíziós műsorvezető és Frank Róbert pszichológus lesznek!

Zaklatás vagy udvarlás? A mindennapi pszichológia címlapján!

Az utóbbi hónapok mélyen felkavaró eseményei sok indulatot váltottak ki. Bár a történteket számtalan aspektusból vizsgálták, úgy gondolom, az emberek fejében nem csökkent a zűrzavar.

Nehezen feltételezhető, hogy bárki is egészséges felnőttként tudjon létezni a társadalomban visszajelzések nélkül, amelyek alapvetően fontos részei a személyiségfejlődésnek. Ezek alakítják ki énképünket, ezek adnak igazodási pontot a világban. Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak. Azt nézik, ki az, aki a legsebezhetőbb. Ki az, akinek a legnagyobb szüksége van arra, hogy pozitív visszajelzést kapjon, mert ezt korábban otthon vagy más szociális helyszínen nem – vagy rosszul – kapta meg. Különös érzékkel felismerik a „csordáról leszakadt” áldozatjelölteket. A könnyű prédára mennek. Hízelegnek, méltatják áldozatukat, elhitetik vele, hogy különleges. Kiemelik a többiek közül. Úgy manipulálják, hogy érezze a felé áradó figyelmet, megkülönböztetést, fals szeretetet…

Az erőszaktevők azonban gyakran ennek az ellenkezőjét, a megfélemlítést is használhatják – sokszor a hatalmukkal visszaélve –, hiszen tudják, ez része áldozataik mindennapjainak. Tudják, hogy a tényleges erőszak leblokkolja, megbénítja őket. Hogyan lehet akkor úgy udvarolni, hogy az ne tűnjön zaklatásnak? Vagy mit is nevezhetünk zaklatásnak? A válasz egyszerű. Mindent, amit a másik úgy él meg!! De honnan tudjuk, hogy a másik minek éli meg?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

http://mipszi.hu/cikk/171208-zaklatas-vagy-udvarlas

Mindennapi Pszichológia – Selfie

„Hogyan szeressem magam, ha azt sem tudom, ki vagyok?”

Selfie és énkép

A Főtéren álló bronzszobor előtt lányok nagy csoportja áll és saját magát fényképezi. Mindenki gondosan igazgatja a haját, keresi a megfelelő pózt, ahol a fotóalany – Rákóczi –  és ők közösen a legideálisabb képet tudják mutatni.

Egy olyan képet, amilyenek akkor ott lenni szeretnének. Ahogy a világnak magukat akkor ott meg akarják mutatni, és várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra…A selfie a reneszánsz idejétől jelen van az életünkben – egy olyan belső késztetést elégít ki, ami arra irányul, hogy megerősítést és visszajelzést kapjunk a nagyvilágtól. Jellemzően a fiatal lányok azok, akik előszeretettel készítenek napi három-négy selfie-t. Köztudott, hogy kamaszoknak nagy szenvedést okoz a másoknak való kiemelt megfelelési kényszer. De vajon mennyire ad valós visszajelzésre alapot a jól beállított, megkonstruált kép, amit ezek a lányok magukról készíteni akarnak? Mikor lesznek elégedettek az elképzelt képpel? És miért van szükségük annyi képre?

Terápiás munkám során egyre több lánnyal találkozom, akik ha belenéznek a tükörbe, egy nagy rakás szerencsétlenséget látnak… Az önkép teljes csődje az, amit ezek a lányok átélnek. Azonban egy selfie, amit addig alakítanak, amíg el nem érnek egy olyan optimális képet, amiről már maguk is úgy érzik, hogy a világ elé tárhatják, és amire számtalan elismerő hozzászólást kapnak, gyógyír lehet a szenvedésükre.

Egy olyan képet kreálnak, amely köszönő viszonyban sincs avval, amit ők igazán gondolnak önmagukról, mégis vágynak egy meseszerű világba. Az egyik lány az osztályfőnöki órán, amit a gimnáziumban tartottam, jogosan vetette fel: hogyan szeressék magukat, ha azt sem tudják, kicsodák. Naponta más és más képet hoznak létre magukról, míg a végére teljesen összezavarodnak. Az önarcképek segítenek elviselni ezt a feszültséget – ugyanakkor  meg is nehezíthetik a visszatalálást igazi énjükhöz, mivel a kreált személy sokkal több elismerést, érdeklődést vált ki másokban, mint a mindennapok valósága…

A téves vagy kreált önarckép és a vele együtt járó szerep nagyban befolyásolhatja későbbi életük alakulását is, mivel a téves én-bemutatás zavart okozhat az állásinterjúkon, a munkahelyen, vagy akár a párkapcsolatokban…. A torz énkép miatt nehezen vagy egyáltalán nem fogják megtalálni a hozzájuk illő partnert, aki mellett aztán nyugodtan és kiegyensúlyozottan élhetik le az életüket. Nemcsak a magukról maguk által kreált idealisztikus kép miatt, hanem partnert is úgy választanak, hogy az tökéletes legyen.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható